SZÜLŐKRŐL VALÓ LEVÁLÁS ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

2015.10.10 21:27

Sokan úgy vélik, hogy szülőkről leválni, annyit jelent, elköltözni tőlük, önállóvá válni…

He….he….tévedés! A leválás folyamata hosszú és sokszor a halállal sem ér véget. Biztosan történt már veletek olyasmi, hogy találkoztatok a szülőkkel, beszéltetek telefonon velük, mondtak olyasmit, amitől felment az agyvizetek és lecsaptátok a telefont azzal a mondattal: Majd legközelebb karácsonykor hívlak. És ezek után fogod magad, és dühösen belerúgsz a székbe, macskába vagy ráordibálsz a gyerekre aki nyugodtan játszik. Mi történik veled? Az hogy még mindig ki tudnak borítani a szülők pedig lehet elmúltál már 40 is. Az életük, a felfogásuk és az a folytonos kényszerük, hogy beleavatkozzanak az életedbe, mondván, hogy nem értesz hozzá, még mindig az ő gyerekük vagy, csak zálogba adtak a feleségednek, és különben is, a te tulajdonuk vagy, és különben is sokkal okosabbak, tisztelned kell őket!

Vannak, akik visszavágnak, vannak akik hallgatnak, vannak akik érzelmi zsarolás áldozatává válnak. Te közlöd, hogy ez a te életed, és ne szóljanak bele, erre ők, jól van fiam, amikor szükséged lesz a segítségemre én is így fogok reagálni…bla…bla…

Ismerős? Az egyik jó barátom, amikor látta milyen állapotba kerülök az anyámmal való beszélgetés után, közölte velem, hogy tegyem amit ő: Igen anyukám, úgy van anyukám, bocsi de lemerül a telefonom, Szia!….:) És aztán csináld úgy a dolgokat ahogy te akarod. Erre közöltem vele, hogy azt próbálnám meg, hogy miközben anyám mossa a fejem én nyomjam ki a telefont….világvége. Mondtam neki, hogy nem ismeri az anyámat, erre ő, hogy én sem az övét!

 

Dr. Csernus szerint a megoldás az érzelmi leválás és a felelősségvállalás. Tudatosítás abban, hogy én ÉN vagyok, ez az én életem, ők nem az én életemet élik és én sem az övékét. Felelősséget vállalni a tetteinkért, és nem rohangálni hozzájuk minden kiborulással, hogy azután azt hallgassuk: Én megmondtam!

Nagyon nehéz, kemény, tudatos munka, viszont megvan az eredménye. A szülőkkel való békés, szeretet teljes kapcsolat. Önismeret hiánya nélkül nem megy. Érdemes felkutatni azt, hogy mire és hogyan reagálunk így? Azért van ez, mert én magam is ilyen vagyok, és fáj, hogy tükröt tartanak, hogy annak ellenére, hogy megfogadtam soha nem leszek olyan mint ők mégis olyan lettem?

Akár hisszük, akár nem, a szüleinket mi választjuk! Mi választjuk, azt kihez születünk le, és ott ahol ezt mi eldöntöttük, nagyon jól tudtuk miért éppen ők a megfelelő alanyok mindahhoz, amit meg kell tanulnunk és tapasztalnunk a földi életünkben.

Mert akármennyire is megfeszülünk, hogy ne legyünk olyanok, mint ők  mégis megtörténik…hozott mintákból dolgozunk….ezt láttuk…és a nagy ellenállásban lassan beigazolódnak a félelmeink.  Mert nem oldottuk meg az ellentétet, a dühöt és a sértettséget, csak arrébb toltuk, az felhalmozódik, és az évi egyszeri kötelező látogatásnál úgyis kirobban. Néha jót tesz a távolság.  A tiszteletet távolról is meg lehet adni, a szemrehányásokat nem vagyunk kötelesek hallgatni. Érdemes önvizsgálatot tartani és akár egy kötelékmegszakító meditációval elszakítani a kóros kötelékeket, ezután garantálom minden jobb lesz, kipróbáltam.  A szeretet kötelékei ezáltal nem szakadnak el, de minden más ami nem való a szülő-gyermek kapcsolatban feloldódik. Beszélni is lehet a problémákról a szülőkkel, általában ritkán hoznak ezek eredmény, mert generációs különbségekről van szó. Meg kell tanulnunk, nem azonosulni, nem beleélni magunkat a szüleinkkel való konfliktusba, csak empátiát gyakorolni irántuk, és megbocsájtást az elkövetett dolgaikért. 

Hiszen ők is emberek, nem tökéletesek, esendőek is ahogyan mi vagyunk, ezért nincs jogunk ítélkezni fölöttük, és azt sem várhatjuk el, hogy megváltozzanak, inkább változzunk mi, és gyógyítsuk meg magunkban azt a részt ami fájdalmat okoz nekünk velük kapcsolatban: Sajnálom, Kérlek Bocsáss meg, Szeretlek, Köszönöm :)
 

 

Elérhetőség

A lélek kertje pillango1977@gmail.com